Tizenhárom évre ítélték első fokon a késes szurkálót

Desktop

Nem jogerősen 13 év fegyházra ítélte emberölés kísérlete miatt a Fővárosi Törvényszék azt a férfit, aki nyakon szúrt egy szolgálaton kívüli rendőrt 2015 decemberében egy kőbányai villamosmegállóban.

Az elsőfokú ítélet szerint a vádlott részegen üvöltözött a villamosmegállóban, meg akarta ütni a járműről leszálló rendőrt, de az ellökte őt. A vádlott kést rántott, újra a sértettre támadt és nagy erővel öt centiméter mély sebet ejtett a nyakán, átvágva a verőeret.

A rendőr menekülni próbált, de a támadó utána futott és a késsel hadonászva megöléssel fenyegette. A szolgálaton kívüli rendőr életét a mentők gyors segítségének köszönhette, de maradandó arcsérülést szenvedett.

A vádlott tagadta, hogy szándékosan provokálta, illetve megszúrta a sértettet. Azzal védekezett, hogy a sértett fogott rá kést, és dulakodás közben saját magát vágta meg.

A férfi védekezését cáfolták a szemtanúk és a megállóba telepített kamera felvételei is. Az orvosszakértő és a nyomszakértő véleménye is azt támasztotta alá, hogy szándékosan szúrt.

A bíróság szerint csak a véletlennek köszönhető, hogy a rendőr életben maradt, és csupán emberölés kísérlete valósult meg.

Az elsőfokú ítélet nem jogerős, az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. A bíróság fenntartotta a férfi előzetes letartóztatását is.

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?