Szexuális erőszakkal is vádolják a Harmat utcai gyilkost

Desktop
Az áldozat lakása (forrás: velvet.hu)

Védekezésre képtelen ember ellen elkövetett emberölés és kifosztás bűntette, valamint szexuális erőszak miatt emeltek vádat egy férfi ellen, aki megfojtotta volt élettársa barátnőjét annak Harmat utcai lakásában.

A vádlott 2015 elején ismerte meg akkori élettársa barátnőjét, akit a későbbiekben szakításuk miatt is okolt. A férfi a következő év szeptemberében ismételten találkozni akart volt élettársa barátnőjével, ezért egy internetes alkalmazáson keresztül többször küldött üzenetet a nőnek.

Az áldozat először elhárította a kérésért, végül 2016. szeptember 18. napjára megbeszéltek egy találkozót. A vádlott a nő budapesti lakására ment, majd az estét és az éjszakát ott töltötte. A vád szerint a férfi másnap reggel veszekedés közben bántalmazta a sértettet, többször megütötte, megkötözte, majd szexuális erőszakot követett el rajta.

A férfi ezután egyéb értékek mellett elvette a nő bankkártyáját, amivel 150 ezer forint készpénzt vett fel, majd Ausztriába menekült, később Bécsben feladta magát.

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?