Arabnak nézték, ezért megtámadták és lefejelték a várandós feleségével az Árkádnál sétáló férfit

Desktop
(forrás: Facebook)

Garázdaság miatt nyomoz a rendőrség az arabnak nézett, és ezért lefejelt cigány újságíró ügyében. A megtámadott férfi szeretné elérni, hogy gyűlölet-bűncselekményre, azaz hivatalos nevén közösség tagja elleni erőszakra minősítsék az esetet - írja az Index. A férfi egyértelműnek veszi, hogy támadói rasszista indíttatásból azért verték meg, mert arabnak nézték.

Rézműves Benjamin Dániel részletesen elmesélte a történteket az Indexnek. Terhes feleségével álldogált az Árkád előtt fényes nappal, amikor a feleség, Adrienn valamilyen lökést érzett a saját testén. Amikor hátrafordultak, akkor látták meg a két kopaszodó férfit, akik rögtön beszóltak nekik, hogy nem kellene csak úgy ott állniuk egy helyben. Erre Benjamin tette szóvá nekik, hogy inkább nekik kéne vigyázniuk a terhes feleségére. 

A férfi szerint a támadók ezután agresszívan elkezdtek "csicskázni", majd pedig azt kiabálták: Mocskos arab bevándorlók vagytok, húzzál el a terhes asszonyoddal, mert csak szaporodni tudtok!

Ezután az egyik támadó hirtelen belefejelt a szeme fölé, ahol fel is szakadt az arca, ami rögtön vérezni kezdett. Úgy emlékeznek, a másik támadó erre megpróbálta visszafogni a verekedős társát, és azt is mondta neki: "Ne csináld, Norbi!". Amikor Benjaminék a rendőrség kihívásával fenyegetőztek, a támadók szerintük valószínűleg megijedhettek, mert gyorsan le is léptek. A verekedős "Norbi" társa még bocsánatot is kért, és azt kérte, ne hívják a rendőrséget - írja az Index.

A X. kerületi rendőrkapitányság bejelentés alapján garázdaság vétség miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen.

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?