Olvasói levél: elképesztő állapotok a kórházban, nem kap segítséget a súlyosan beteg anyuka

Desktop
a kép illusztráció

Olvasónk írta meg súlyosan beteg édesanyjának kálváriáját a magyar egészségügyben:

"Nem is tudom, hol kezdjem, családunk elkeseredése egy ország szégyene. Édesanyám végső stádiumú rákbeteg. Az állapota mindössze 4 nap alatt annyit romlott, hogy lábra állni sem volt képes, és annyira legyengült, hogy enni sem tudott. Úgy döntöttünk, saját érdekében szakemberre kell bíznunk, ezért mentőt hívtunk hozzá.

Bevitték abba a kórházba, ahol korábban 10 évig maga is dolgozott. Ez a kórház ugyanaz, ahol korábban mozgásképtelen nagymamánk állítólag kisétált a folyosóra, ahol elesett és eltört az orra. Legalábbis a zárójelentésbe már ez került, noha az eset utáni este az ügyeletes orvos elmondta, hogy az ágyról esett le. Másnap az osztályos főorvos pedig a szemembe mondta, hogy ha úgy is volt, az számít, amit ő le- és aláírt.

Nos, ugyanebben a kórházban éjjel a betegek között viháncolva hangoskodtak a nővérek a betegfelvételen, ahol, többek közt, édesanyánknak is pihenésre lett volna szüksége 2 vizsgálat közt várakozva. Mi kinn a folyosón próbáltunk legalább ülni, de köszönhetően a keskeny és kemény, előre lejtő, ámbár vadi új padoknak, ez is képtelenség volt.

Édesanyánk, hirtelen legyengült állapotában, napok óta tisztálkodni sem volt képes, ezért szerettük volna, ha bekerülése után megmosdatják, mivel ezt mi otthon nem tudtuk megtenni. Vasárnap éjjel szállította be a mentő, és keddig kellett várni, míg végül a kórterem többi betegének felhaborodására lemosdatták. Ezután pedig visszaadták rá ugyanazt a ruhát, ami akkor már napok óta rajta volt, holott vittünk be részére tisztát. Ahogy vittünk be hintőport, törlőkendőt, felfekvés elleni ápolókrémet is, mely azóta is bontatlanul hever a szekrényén.

Mint említettem, édesanyánk nem evett, és ez volt a fő oka, hogy szakemberhez fordultunk. Ennek ellenére, nemhogy fel sem merült a mesterséges táplálás lehetősége, de a nővérek annyival intézik el az ebédeltetést, hogy megkérdezik, kér-e, és mivel már válaszolni sem tud, ezt egyszerűen nem-nek veszik, és nem foglalkoznak vele. Naponta kétszer megy be hozzá az öcsém, hogy 4-5 kanál levessel megegesse, itatni pedig a kórterem többi betege szokta vízzel vagy a bevitt tápszerrel. Tisztába tenni napi egyszer szokták, miközben betegsége miatt alapvetően gyakrabban kellett kijárnia a mosdóba, mint egy egészséges embernek. Jelenleg hospice várólistán van, ahol kétszer is előbbre került, de ezen helyek kapacitása oly csekély, hogy az borzasztó.

Jelenleg 15 férőhelyet tud biztosítani a főváros illetékes intézménye, ami lássuk be, elképesztően kevés. Szerettük volna inkább mégis hazavinni, mert a kórházi napok alatt még rohamosabbá vált az állapotromlás, mivel egyáltalán nem tud pihenni. Ajtócsapkodás, folyosói ordibálás (a nővérek kommunikálnak eképp egymással), látogatói jövés-menés, magyarán egy börtönben nagyobb a csend és a nyugalom, mint amit a nővérek és orvosok "biztosítanak" a kórházban.

Hazavinni addig nem tudjuk édesanyánkat, amíg ápolónőt nem tudunk biztosítani részére, mivel egyrészt sem öcsém, sem pedig bátyám nem szakember, én pedig jelenleg kisbabát várok, nem tudnám mozgatni, tisztába tenni, mosdatni őt. Ilyenkor van az, hogy a körzeti orvos rendel ki ápolónőt, aki naponta egyszer kimegy házhoz, hogy segítsen a beteget ellátni. Csak éppen a körzeti orvos jelenleg 20-áig tartó szabadságát tölti, és nincs, aki helyette eljárhasson az ügyben. Vagyis a kedden még saját lábán mosdóba járó beteg, aki vasárnapra olyan mély depresszióba esett (és pszichológust sem hajlandóak kérni mellé a kórházban), hogy felállni, de már enni sem tudott, majd 2 napos kórházi tartózkodása alatt ez az állapotromlás szinte kómáig fokozódott, 20-áig semmiféle hivatalos segítséget nem kaphat sem kórházban, sem otthon.

Már megbocsásson a világ, én értem, hogy az ápolók és orvosok is kevesen vannak, meg alulfizetettek, de könyörgöm, hol a fenében marad az emberség? És a szervezetlenség hogyan vezethető le a pénzhiányra? Ezek egyike sem anyagi kérdés. Beteg emberek ápolják egymást azokban a kórházakban, amik azért vannak, hogy szakemberek segítsenek? Hová lett az emberi méltósághoz való jog? Ezek a nővérek mit szólnának, ha az ő szeretett hozzátartozójukkal bánna így valaki? Az emberség, a segítő szándék messze nem pénzkérdés, nem politika. Az, hogy a helyettesítő orvos nem gondoskodhat a szabadságát töltő kolléga betegének ellátásáról, ugyanígy nem pénz kérdése. Ez szervezetlenség, ami emberi életekbe kerülhet. Csak egyszer kell összeszámolni, hány ember élete veszett oda pusztán a lelkiismeretlen dolgozók és/vagy a szervezetlenség miatt.

Kérdezném mindenkitől, ki tud konkrét összeget mondani, amennyivel megváltható lenne a lelkiismerete?"

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?