Sokan próbálják megjósolni, legyőzhető-e Dunai Mónika a választókerületünkben. Lássuk, ki mit mond!

Desktop
(fotó: Soós Lajos - MTI)

Több online portál is foglalkozik azzal, hogy az egyes választókerületekben van-e esélye valamelyik ellenzéki jelöltnek megszorítania az általában jelentős fölénnyel bíró kormánypárti jelöltet, esetünkben Dunai Mónikát. Megnéztük, mit mondanak ezeken a weboldalakon.

Az utóbbi hetekben gombamód elszaporodtak azok a honlapok, amelyeken megpróbálják felmérni vagy éppen megjósolni, hogy az országgyűlési választások egyéni választókerületeiben kik lehetnek a kormánypárti jelölt megszorítására esélyes ellenzéki jelöltek, és milyen ellenzéki koordináció esetén hogyan alakul ez az esély. A legtöbb választókerületben ez legalább két dolgon múlik.

Az egyik az, hogy az ellenzéki pártok hajlandóak-e együttműködni egymással, akár úgy is, hogy visszaléptetik jelöltjüket a másik párt javára. (Eddig erre a 14. választókerületben nem volt példa.)

A másik nagy kérdés pedig az, hogy egy esetleges ellenzéki megállapodás eredményéről rövid idő alatt elegendő ellenzéki szavazó tudomást szerez-e, meg tudják-e velük értetni, mi a teendőjük a fülkében, kinek a nevéhez és mely listához húzzák majd az X-et április 8-án.

No, de nézzük, hogy melyik portál ki mellé teszi le a voksát:

  • taktikaiszavazas.hu szerint az ellenzéki pártok koordinációja esetén Lukoczki Károly, az MSZP jelöltje a legesélyesebb ellenzéki jelölt.
  • www.v18.eu/eselyes-ellenzeki-jeloltek szerint sincs biztos befutó. Mint írják, az MSZP/Párbeszéd-LMP-Együtt megegyezése szükséges az ellenzéki jelölt győzelmének esélyére.
  • rendszervaltas2018.hu alapján szintén Lukoczki Károlyt a legesélyesebb.
  • kireszavazzunk.hu szerint: nagyobb eséllyel Lukoczki Károly, kisebb eséllyel pedig Szilágyi György (Jobbik) a kihívó.
  • Republikon Intézet kutatása szerint Lukoczki Károly a legesélyesebb ellenzéki jelölt.

Mint látszik, a 14. számú választókerületben igen egyhangú eredményre vezettek a különböző oldalak kutatásai.

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?