Tényleg bevezetik az éjszakai repülési tilalmat Budapest felett

Oszd meg másokkal!

Desktop
Tarlós István és Palkovics László (fotó: Mónus Márton - MTI)
Tarlós István és Palkovics László (fotó: Mónus Márton - MTI)

Tarlós és Palkovics sokak számára örömteli hírt jelentett be.

A Légiközlekedési és Repülőgépipari Tanács ülése után tartott sajtótájékoztatón Tarlós István azt mondta: a miniszter ígérete szerint augusztustól „biztosan működik” majd az éjszakai repülési tilalom. Ugyanakkor lehetnek rendkívüli helyzetek, amikor abban az időszakban is leszállási lehetőséget kell majd biztosítani repülőgépeknek – tette hozzá. Közölte azt is, hogy külön vizsgálják majd a hajnali öttől reggel nyolc óráig terjedő időszak kérdését.

A zajmérések hivatalos jogosultságát a közlekedési hatóság kapja meg, de kérelemre lehetőség lesz egyedi mérések elvégzésére is. A mérések alapján szankciókat szabhat ki a Budapest Airport és a közlekedési hatóság a légitársaságokra. Az ezekből befolyó összegeket a zajvédelemre lehet majd fordítani – mondta Tarlós István.

Palkovics László kifejtette, a repülési tilalom azt jelenti, hogy 0 és 5 óra között manővert Budapest felett nem lehet majd tervezni. A döntés meghozatalánál a repülés biztonsága elsődleges követelmény volt. Van ugyanakkor egy sor repülésbiztonsági és nemzetközi kötelezettség, amely szerint bizonyos helyzetekben a korlátozástól függetlenül leszállási lehetőséget kell biztosítani – tette hozzá. A miniszter azt mondta, hogy az átlagos három éjszakai manővert nullára szeretnék csökkenteni.

Szankcióként zajvédelmi díjat vezetnek majd be, az érintett lakosság számára pedig újból meghirdetik az ablakszigetelési programot. Ha a zajszint meghaladja a határértéket, akkor azért az adott légitársaság felelősséggel tartozik. A szankciókból befolyó összegeket részben a zajmonitorrendszer fejlesztésére, nagyobb részben pedig a lakossági zajszigetelési programra fordítják – hangzott el.

Palkovics László elmondta, szeretnék azt is, hogy a Budapestre repülő légitársaságok lehetőség szerint olyan gépeket használjanak, amelyeknek a zajterhelése kisebb.

Kérdésekre válaszolva Tarlós István elmondta: a közfejlesztési tanács napirendjén szerepel a repülőtérre vezető gyorsforgalmi út megújítása, és várhatóan ez a következő önkormányzati ciklusban meg is történik majd.

Palkovics László ezzel kapcsolatban azt közölte, hogy folyik a repülőtér kötöttpályás megközelítésének vizsgálata is. Két koncepció van: az egyik a meglévő vasúti infrastruktúra használatával érné el a repülőteret, a másik egy közvetlen, direkt megközelítés.

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?

Hirdess nálunk!

Szeretnéd, ha a kerület lakói tudnának szolgáltatásaidról, termékeidről, boltodról, vendéglátó-helyedről? Hirdess nálunk! Meglásd, egyáltalán nem drága – és megéri. A részletekért kattints ide!

Legyél a szerzőnk!

Rendszeresen írnál a környéked eseményeiről, boltjairól, kocsmáiról, kulturális programjairól, utcáiról és játszótereiről? Ne habozz, vedd föl velünk a kapcsolatot!

Partnerek