60 éves a budapesti Idegen Nyelvű Klub

Desktop
Az Idegen Nyelvű Klub összejövetele (forrás: Idegen Nyelvű Klub)
Az Idegen Nyelvű Klub összejövetele (forrás: Idegen Nyelvű Klub)

Hosszas előkészület után 1959. április végén alakult meg a budapesti Idegen Nyelvű Klub. Az alapító matematika-fizika szakos pedagógus, Pásztor Miklós volt, akiről sokan hitték azt, hogy nyelvtanár. A klub ma is működik.  

Régi nyelvklubosokkal találkoztunk, sikerült felkutatni az alapító fiát is, gyermek volt még, amikor az apja, aki a Dolgozók Iskolájának igazgatójaként, hosszas előkészületek után megnyitotta Budapesten az Idegen Nyelvű Klubot. Külön nevet nem is igényelt a szerveződés, hiszen hosszú évtizedekig ez az egyetlen ilyen jellegű klub működött a fővárosban. Több régi tag visszaemlékezése egybevág abban a tekintetben, hogy az emberek szerettek ide járni, kitűnő hangulat uralkodott. Persze beszélgetni csak idegen nyelveken, főleg angolul, németül, franciául és oroszul  lehetett – más nyelvre nem is nagyon jelentkezett igény.

A klub érdekesen működött a Kádár-rendszerben. Bár hivatalosan be volt jelentve, inkább hasonlított egy magánklubhoz, amit a vezetője lényegében egymaga kormányzott. Bár hivatalosan mindig valamely művelődési ház volt a gazdája, a gyakorlatban a hét különböző napjain a nyelvgyakorló beszélgetések – kisebb-nagyobb megszakításokkal – évtizedeken át a Hungária kávéházban folytak. Az egyik visszaemlékező arról mesélt, hogy hosszú ideig a Budakeszi Erkel Ferenc Művelődési ház rendezvényeként szerepelt, holott a községben egyetlen egy programot sem tartott. Általában hétfőn, szerdán és csütörtökön voltak a beszélgetések, amelyek közül mindig a szerdai volt a leglátogatottabb. Hétvégén, szombaton de leginkább a vasárnap esti táncos rendezvényeket tartott a klub, többnyire vállalati KISZ-klubokban vagy vendéglőkben. (KISZ = Kommunista Ifjúsági Szövetség). A tagság az országos napilapokból tudhatta meg, hogy az Idegen Nyelvű Klub mikor és hol tartja következő táncos összejövetelét. 

Jöttek persze a Belügyminisztérium emberei is, akik figyelték a nagy létszámú társaságot. Hol beléptek tagnak, mintha csak mezei érdeklődők lettek volna, máskor kicsit nyíltabb volt az ellenőrzés. Akik rendszeresen eljártak a klubfoglalkozásokra – mondja az egyik hajdani tag – azok megtanulhatták, hogyan ismerhetők fel az inkognitóban érkező belügyesek: például élénken ismerkedtek, igyekeztek telefonszámokat gyűjteni és arra törekedtek, hogy minél népszerűbbek legyenek. Arra is volt példa, hogy egy BM-es annyira jól érezte magát, hogy hosszabb ideig lejárt a közösségbe. Tőlük függetlenül voltak a „jelentők”, akik minden kis apróságot leadtak a tartótisztjüknek. Azonban sokra nem mentek ezzel, mert a klubban nem nagyon folyt politikai szervezkedés.

Külön probléma volt a renitens emberek kezelése, ezek vagy nem voltak eléggé udvariasak és kifejezetten nyomultak a másik nemre vagy törekedtek arra, hogy összeugrasszák a részvevőket. A klub nyitottsága miatt sokszor eléggé bonyolult volt a távoltartásuk.

Volt arra is példa, hogy az egyik újságíró nekiesett a klubnak, és a Népszabadságban egész oldalas cikkben próbálta lejáratni. A rosszindulat abból eredt, hogy a klubvezető tőle is tagsági díjat kért. Sokáig téma volt ez, sőt a firkász arra tett javaslatot, hogy vegye át a rendezést a KISZ.

„Na, még csak az kellett volna!”, bólogattak a régi tagok, akik szerint épp az volt a jó abban a klubban, hogy kis oázisként lebegett az akkori közéletben. Nem volt ellenzéki szervezkedési hely, mert arra a klub vezetője – maga is pártag lévén – nagyon is odafigyelt, ám támogatta, hogy akár az utcáról véletlenül betévedő vagy a hirdetésekre érkező, egymást korábbról nem ismerő emberek is baráti társaságra leljenek. Nem volt ritka az itteni ismeretségből szövődő együttjárás vagy házasság sem. Volt program, amit a klub, úgymond, hivatalosan, minden tagjának meghirdetett és szép számmal alakultak öntevékeny csoportok is. Az egyik fiatal társaság hosszabb ideig minden vasárnap járt kirándulni. Hozzájuk szinte minden hasonló korú szívesen leült beszélgetni, mert az átlagnál nyitottabbak és elfogadóbbak voltak.

Sajnos a klubnak 1987-ben el kellett hagynia a Hungária kávéházban lévő megszokott, törzshelyét, ami igazából nem volt csoda. A csoda inkább az volt, hogy olyan hosszú ideig megtűrte a nem nagyon fogyasztó társaságot az üzletvezetés. Azért ehhez az is hozzátartozott, hogy a mai szóhasználattal élve sok celeb is lejárt oda. Színészek, politikusok, az értelmiség ismertebb alakjai. De többen az előző rendszerváltás után lettek közszereplők. Nem is nagyon volt más, ilyen kulturált, de nyitott társaság a fővárosban, generációk emléke fűződik még ma is hozzá. A klub utolsó évében a Hauer cukrászdába tette át a székhelyét, de ez már nem volt az igazi. A tragédia 1989 elején  következett be, az 1902-ben született Pásztor Miklós meghalt. Néhány hónapig a felesége próbálta összetartani az erősen megcsappant társaságot, majd hosszú szünet állt be a klub életében.

Fiatal szervezők vették kezükbe az ügyet és 1992-ben sikerült újból megnyitniuk a budapesti Idegen Nyelvű Klubot a Századvég könyvesbolt emeleti kávézójában. Később többször kellett helyet változtatniuk. Az új társadalmi rendszer új feltételeket hozott, ehhez kellett igazítani a működtetést is. Bár csak az ifjúsági tagozat maradt életképes, az a mai napig  folyamatosan, minden szerdai napon még ma is működik. A részvételi díj igen mérsékelt, mert a klub nem üzleti vállalkozás, négy egymást követő alkalomra összesen ezer forint.

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?

Hirdess nálunk!

Szeretnéd, ha a kerület lakói tudnának szolgáltatásaidról, termékeidről, boltodról, vendéglátó-helyedről? Hirdess nálunk! Meglásd, egyáltalán nem drága – és megéri. A részletekért kattints ide!

Legyél a szerzőnk!

Rendszeresen írnál a környéked eseményeiről, boltjairól, kocsmáiról, kulturális programjairól, utcáiról és játszótereiről? Ne habozz, vedd föl velünk a kapcsolatot!

Partnerek