Mi van a vízcsap túlsó végén?

Desktop
A címben feltett kérdésre kaphat választ az, aki szeptember 24-én 10 és 16 óra között ellátogat a Fővárosi Vízművek nyílt napjára a Kőbányai víztároló medencéhez. A telephely látogatására nem kell előzetesen bejelentkezni, de előfordulhat, hogy a nagy érdeklődés miatt várakozni kell. Az első pesti vízmű 1869–71 között épült tárolójának két 11 ezer köbméteres medencéje hazai téglából, olasz kőművesek segítségével és irányításával olyan jó minőségben készült, hogy a mai napig, tehát immár 140 éve, kifogástalanul üzemelnek. A hatalmas csarnokok oszlopaikkal, téglaboltozatos födémükkel háromhajós templom hatását keltik. Az 1970-es években Budapest vízigénye megnövekedett, így a kelet-pesti felsőzóna bővítéseként épült még itt négy, egyenként 5 ezer köbméteres medence is. Ezek helyigénye miatt sajnos le kellett bontani az 1903-ban, Zielinski Szilárd tervei alapján épült víztornyot. A Kőbányai medence a X. kerület Ihász utca 29. szám alatt található. Ajánlott tömegközlekedéssel (a Harmat utca felől a 185-ös és 85-ös, míg a Kápolna tér felől a 217-es és 95-ös autóbusszal) érkezni, mert nehézkes a parkolás a környéken.
A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?