Négy tanár sztrájkolt a kőbányai gimiben

Desktop
Szent László Gimnázium (fotó: Zellei Boglárka - budapest100.hu)
A Szent László Gimnázium négy tanára nem tartotta meg az első óráját szerdán. Akciójukkal az ellen tiltakoztak, hogy nem tudnak jogszerűen sztrájkolni - írja az Index.
 
"Mi polgári engedetlenségnek neveztük ezt, mert egy törvényhiányosság ellen szeretnénk tiltakozni, de arról tájékoztattak minket, hogy erre munkahelyen nincs lehetőség, így ez munkamegtagadásnak minősül, aminek következményei lehetnek" - mondta az Indexnek Tóth Viktor angol szakos tanár.
 
Egy másik angol szakos kollégájával, illetve egy magyar és egy fizika szakos tanárral közösen jelentették be az igazgatónak, hogy szerda reggel nem tartják meg az első órájukat. Az igazgató elfogadta ezt, megoldotta a helyettesítést, de jelezte a tankerület vezetésének. 

A május végére meghirdetett szakszervezeti sztrájkot a tiltakozó tanárok szerint a tankerületek különféle eszközökkel akadályozták meg. A PDSZ az alábbi követelésekért sztrájkolt volna:

  • emeljék a közalkalmazotti illetménytáblát
  • a pedagógusbérek számítási alapját kössék a mindenkori minimálbérhez 
  • a pedagógusok kötelező óraszámát állítsák vissza egységesen heti 22 tanórára
  • módosítsák a sztrájktörvényt, hogy kiszámítható, törvényes keretek között lehessen munkabeszüntetést tartani.

A PDSZ végül május 27-én lefújta a sztrájkot a tankerületek folyamatos gáncsa miatt - írja a lap.

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?