A Rákos-patak egykor még árvizet is okozott

Desktop
A Rákos-patak régen (forrás: Bana Roland)

A Rákos-patak a Duna leghosszabb bal parti mellékvize a folyó magyarországi szakaszán: gondoltátok volna, hogy 44 kilométer hosszú?

A fénykép felvételeken látszik, hogy a múlt század óta bizony sokat változott a külleme, a betonozott partszakaszt nézve elmondhatjuk, hátrányára történt a változás. A természetes környezet, a fákkal, növényekkel szegélyezett partszakasz láttán kevesen ismernék fel a patakot. Nem véletlenül, hiszen új medret ástak neki…

A Rákos-patak pesti határban levő szakaszán a XVIII. században történtek az első szabályozási munkák. Az Ördög-malomtól délre eső terület (mai Váci út környéke) azonban további szabályozásra szorult. Balla Antal Pest megyei mérnök a meder kiszélesítésével és egy nagyobb csatorna építésével akarta a mocsarak vizét a Dunába vezetni. Ezzel egyidejűleg már zajlottak a töltésépítési munkálatok is.

A patak többször kiáradt, egyre több gondot, sok kárt okozott a víz, ezért is szükségessé vált valamilyen szabályozás. A Rákos-patakkal kapcsolatban még egy terv létezett: a hajózható csatorna terve már Szemere Bertalan elképzelései között is szerepelt. A terv azonban nem valósult meg.

1918-ban a főváros 6 millió korona kölcsön felvételéből a patakot szabályozta volna, de a háború elsodorta az építkezéseket. Végül 1925-ben fogtak hozzá a patak egy szakaszának a rendezéséhez: a munka során új medret ástak, amit betonlapokkal raktak ki. A fővárosi szakasz teljes kiépítése 1941 nyarán indult meg – olvashatjuk Oross András: A Rákos-patak és vízgyűjtő területének történeti földrajzi vázlata című könyvében.

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?

Hirdess nálunk!

Szeretnéd, ha a kerület lakói tudnának szolgáltatásaidról, termékeidről, boltodról, vendéglátó-helyedről? Hirdess nálunk! Meglásd, egyáltalán nem drága – és megéri. A részletekért kattints ide!

Legyél a szerzőnk!

Rendszeresen írnál a környéked eseményeiről, boltjairól, kocsmáiról, kulturális programjairól, utcáiról és játszótereiről? Ne habozz, vedd föl velünk a kapcsolatot!

Partnerek